NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Turistákat vinnének az űrbe az oroszok

Simon Zoltán - 2019. February 19. Tuesday 17:16
Gagarin nyomában.
A világ első űrhajósa, Jurij Gagarin "útvonalán" repülhetnek hamarosan az űrturisták, mindössze egyszer megkerülve a Földet - közölte Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója keddi Twitter-bejegyzésében. A projektről Rogozin további részleteket nem közölt, csak annyit árult el, hogy a repülés rövidsége lehetővé teszi az alkalmi űrhajósok felkészítésének lerövidítését. 
    
A tisztségviselő azt is bejelentette: a Roszkoszmosz szerződést kötött a Space Adventures elnevezésű amerikai céggel arról, hogy 2021 végéig két nem hivatásos űrhajóst juttatnak fel ismét a Nemzetközi Űrállomásra, ahol egy évtizede nem járt már űrturista. A két fizető kozmonautát ugyanabban az űrhajóban fogják felbocsátani.
    
Az űrállomás mind a hét eddigi fizető látogatóját a Roszkoszmosz és Space Adventures összefogásával, Szojuz űrhajókon bocsátották fel. 
    
A Roszkoszmosz szerint az űrturizmus évi több száz millió dollárnyi bevételt hozhat majd. Rogozin az RBK című gazdasági napilapnak januárban nyilatkozva kijelentette, hogy 2020 után Oroszország felfuttathatja a fizető űrhajósok utaztatására szánt Szojuz űrhajók gyártását.
    
Gagarin 1961. április 12-én kerülte meg a Földet Vosztok-1 típusú űrhajójával. Azóta a Space Adventures hirdetése szerint eddig 550-nél valamivel több ember járt csupán a világűrben.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!