NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Volt-e élet a Marson - új fejezet a kutatásokban

MTI - 2018. December 27. Thursday 12:29
Érzékeny műszereket helyeznének a felszínre.
A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az InSight amerikai űrszonda elhelyezte első mérőműszerét a marsi talajon - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
 
Kiss László csillagász-fizikus a műsorban kiemelte, hogy a marsi vizsgálatok arra a fontos kérdésre adhatnak választ, hogy volt-e élet a Marson. 
    
Egész világegyetemünk, világképünk fontos kérdése, hogy a Föld annyira különleges hely-e, hogy csak itt fejlődhettünk ki mint gondolkodó lények, vagy az élet bárhol máshol kifejlődik, ahol erre lehetőséget kap - fejtette ki.
    
Emlékeztetett, hogy az űrszonda november 26-ai landolása óta a kutatók azon dolgoznak, hogy a Mars felszínén érzékeny műszereket helyezzenek el. 
    
Egy hosszú robotkar szeizmométert helyez el, amely a marsi tektonikát fogja vizsgálni, ennek egyik segédműszere az a mikrofon is, amely az emberi fül számára is hallható hangokat rögzíti. Emellett egy 5 méter hosszú tüskét fúrnak be a marsi felszín alá, amely a hő terjedését vizsgálja a talajban. Ezek alapján majd mintegy 2 év múlva tudni fogjuk, hogy a Mars múltja milyen lehetett, hiszen ez a jelenlegi belső szerkezetből kikövetkeztethető lesz - közölte.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!