Kuti György - 2018. December 23. Sunday 14:37
A mellékhatások még nem ismertek.
Amerikai és ausztrál kutatók felfedezték és sikerrel blokkolták azt a gént, ami az elhízásunkért felelős. Ha sikerülne egy kereskedelmi forgalomban használható szert elkészíteni, sokat ehetnénk, soha nem híznánk el. A mellékhatások még nem ismertek. Világszerte sokan küzdenek a kilókkal, de az amerikai Texasi Egyetem, valamint az ausztrál Flinders Egyetem kutatói azonban azt állítják, megtalálták minden fogyókúrázó Szent Grálját
- jelentette a Faktor
Az IFLScience írt az EMBO Reports tudományos szaklapban közölt tanulmányról, amely gyakorlatilag kimondja: a jövőben bármennyit ehetünk majd, nem fogunk elhízni. A szakemberek megtalálták ugyanis azt a gént, amelyet ha kikapcsolunk, azonnal megszűnik a hízás. A kutatók szerint az RCAN1 nevű gén az, amelyik gátló szerepet tölt be az anyagcsere-folyamatokban, valamint a test hőtermelésében. Amikor az egerekben kikapcsolták ennek a génnek a működését, az állatok bármennyit ehettek, nem híztak el. Az RCAN1 kikapcsolása ugyanis rendkívüli mértékben felpörgette az anyagcserét, így jóval több kalóriát égetett el a szervezet, mint egyébként szokott.
Bár a kísérletet egyelőre csak egereken végezték el, a szakemberek máris arról beszélnek, hogy az eljárás alapján kifejlesztett gyógyszerek segítséget nyújthatnak az elhízás és az anyagcsere-problémák elleni küzdelemben. Persze ha a szakembereknek sikerül is a kereskedelmi forgalomig elvinni a gyógyszert, az nem jelentené azt, hogy ne kellene kiegyensúlyozottan és egészségesen táplálkozni, hiszen azzal kerülhető ki egy sor betegség. Ugyanakkor az elhízást és az abból adódó megbetegedéseket – például cukorbetegség – előfordulását jelentős mértékben csökkenthetné egy ilyen kúra.