Kuti György - 2018. December 21. Friday 16:09
Egy hittérítőt nyilaztak halálra.
A mindentől távoli Északi-Szentinel-szigeten halálra nyilazott keresztény misszionárius esete ismét felhívta a világ figyelmét az elszigetelten élő törzsekre és veszélyeztetettségükre.
A Bengáli-öbölben lévő, és Újdelhi fennhatósága alá tartozó Északi-Szentinel-sziget és őslakossága azt követően került ismét a figyelem középpontjába, hogy a sziget közelébe merészkedett John Allen Chau hittérítőt halálra nyilazták a szentineléz törzs tagjai. Pedig a sziget az oda érkező idegen számára mindig is veszélyes terepnek számított: 2006-ban két hajótörött halásszal végeztek az itt élők, 2004-ben egy helikoptert fogadtak nyílzáporral, és már Marco Polo is azt jegyezte fel az Északi-Szentinel-szigetet is magában foglaló szigetcsoportról, hogy az ott élő népek "kegyetlenek".
A szentinelézekhez hasonlóan a vezsélyben lévő törzsekkel foglalkozó szervezet, a Survival International szerint még legalább száz olyan törzs él a világban, amelyek több száz vagy akár ezer évvel is le vannak maradva a civilizációtól. Ebből több dolog is következik. Például az elszigetelt törzsek végét éppen a civilizáció jelentheti, hiszen ha az megveti a lábát a törzsek tagjai körében, akkor pont a saját kultúrájuk tűnik el. Sok olyan törzs van, akik az első emberekhez hasonlóan gyyűjtögetésből és vadászatból élnek mind a mai napig, tanulmányozásuk által az antorpológusok az emberiség múltjáról tudhatnának meg többet. De tanulmányozni őket nemcsak az antorpológusokra, hanem a törzsekre nézve is veszélyes lehet -
jelentette a hvg.hu.