NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Zsidó emlékhelyek, létesítmények újulnak meg Kelet-Magyarországon

MTI - 2018. December 03. Monday 18:32
Heisler András nyilatkozott.
Ismertették a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon - ortodox zsidó emlékhelyek bemutatása című projektet hétfőn a miskolci zsinagóga melletti imateremben.
 
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az eseményen kiemelte, hogy uniós forrásból, kormányzati támogatással, összesen 1,4 milliárd forintból az ország öt településén zsidó vallási, kultikus és idegenforgalmi létesítmények újulnak meg, a munka a jövő év első harmadában kezdődik és várhatóan két évig tart.
 
Mint mondta, olyan, hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása a cél, amelyek megőrzik és bemutatják a keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A szándék az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a térség idegenforgalmát, munkahelyeket teremtsen - tette hozzá.
 
Makón egyebek mellett a zsinagógát újítják fel, információs pontot alakítanak ki, megépítik a temetőbe vezető utat. Nyírtasson zarándokközpont épül. Nagykállón imaszobát alakítanak ki, valamint emlékhelyet Taub Eizik Izsák csodarabbi tiszteletére. Sátoraljaújhelyen vendégszállás és látogatóközpont létesül, Miskolcon pedig a zsidó közösség együttműködésével kiállítóközpontot alakítanak ki. Cél az is, hogy Miskolcon és Sátoraljaújhelyen megteremtsék annak a lehetőségét, hogy a létesítmények osztálykirándulások helyszínei is lehessenek.
 
Heisler András kitért arra, hogy a világ minden tájáról, de elsősorban Izraelből, az Egyesült Államokból és Kanadából várhatók zarándokok ezen az öt helyszínen. Hozzátette: a 21. századi öntudatos zsidó léthez hozzátartozik a múlt megismerése, megértése és emlékének ápolása is.
 
A projektek megvalósítására a Mazsihisz vezetésével konzorcium jött létre.
 
Kiss János (Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere ismertette a város zsidóságának történetét, majd azt mondta: ez a turisztikai projekt újabb elemmel teszi gazdagabbá Miskolc belvárosát. A városnak gyarapodást, épülést és a kulturális élet fellendülését hozták a történelmi egyházak, amelyekkel Miskolc hagyományosan jó kapcsolatot ápol évszázadok óta. A zsidó örökség bemutatásával egyszerre emlékezik a múltra a város, és változtatja meg a jelent, építi a jövőt - tette hozzá.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!