NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Hasítottak a magyar filmek 2018-ban - számok

Simon Zoltán - 2019. January 04. Friday 19:23
Volt, amit 372 ezren láttak.
Több mint egymillió nézőjük volt a magyar filmeknek a hazai mozikban 2018-ban, a legsikeresebb alkotás Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel pénteken. A közlemény szerint a decemberben bemutatott, Goda Kriszta rendezésében készült BÚÉK című film mindössze három hét alatt mintegy 160 ezer nézőt csábított a mozikba. Nagypál Orsi első mozifilmjét, a Nyitva című párkapcsolati dramedy-t több mint 54 ezren nézték meg. 
    
Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című alkotására közel 50 ezren váltottak jegyet. Jelentős siker volt Ujj Mészáros Károly thrillere, az X - A rendszerből törölve; Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó - Cigány az űrben című szatíra és Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő.
    
A 2017-ben bemutatott filmek közül tavaly is jelentős nézettséget ért el A Viszkis című Antal Nimród-film (327 ezer nézőből 2018-ban 57 ezer) és az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-film (138 ezer nézőből 2018-ban 47 ezer).
    
A Filmalap által indított digitalizálási és filmfelújítási program részeként számos régi magyar klasszikus is újra moziforgalmazásba került 2018-ban, köztük Az én XX. századom című, első Enyedi Ildikó-film; Várkonyi Zoltán klasszikusa, az Egri csillagok és Bacsó Péter kultfilmje, A tanú. A régi magyar filmek össznézettsége a mozikban 2018-ban meghaladta a 45 ezret.
    
A közlemény kitér arra is, hogy 2018-ban a klasszikus és új magyar alkotások nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót. Kiemelkedő eredményt értek el A Viszkis, a Pappa Pia, a Valami Amerika 3, a Coming out, A martfűi rém és a Dumapárbaj című Filmalap-támogatással készült alkotások.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!