NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Fotókiállítás Budapesten: Krisztinaváros anno

MTI - 2018. December 11. Tuesday 17:28
A városrész emberi arcát mutatja be.
Archív képeken keresztül a városrész emberi arcát mutatja be a Krisztinaváros Anno című fotókiállítás, amely csütörtöktől látható Budapesten, a nemrég megnyílt Tér-Kép Galériában.
 
Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy a Fortepan online fényképgyűjteményből és archívumból válogatta ki azt a több mint 20 fekete-fehér képet, amely február 6-ig lesz látható a kiállításon.
 
A válogatásban az életképek mellett régi épületek, valamint a városrész mindenki számára ismerős pontjai, köztük a Horváth-kert jelenik meg. A tárlat legkorábbi képe, amely a várból néz le, az 1860-as évek végén, az 1870-es évek elején született. Minden ma is meglévő fontos épület azonosítható rajta, lehet látni a Krisztina téri templomot és a régi Déli pályaudvart is. A képek alatt olvasható pár soros képaláírások pedig segítenek a felvételek értelmezésében - tette hozzá.
 
A válogatás az 1960-as évekig mutatja be a városrészt. "Sokan az idősebbek közül örülni fognak annak, hogy ismerős dolgokat is felfedezhetnek majd. De azt is átláthatják, hogy amiben ma élünk, az egyik pillanatról a másikra történelem lesz" - fejtette ki.
 
A tárlaton szerepel egy olyan felvétel is, amelyen egy taxi a Horváth-kert taxiállomásán egy nagy, "Jobbra hajts" feliratú táblával együtt látható. Ez a kép közvetlenül azután készült, hogy Budapest átállt a most is érvényben lévő közlekedési irányra. De a képekből kiderül az is, miként nézett ki egy hordár 1943-1944-ben, és megjelennek rajtuk többek között a Szilágyi Erzsébet Gimnázium lánynövendékei is rövid ujjú, csíkos, hétköznapi matrózblúzban.
 
Krisztinaváros egy kicsit rejtett világ, soha nem írtak róla egy rendes monográfiát, kevés épületét dolgozták fel mélyrehatóan - mondta Saly Noémi, kiemelve, hogy szeretnék felhívni a figyelmet az értékes városrészre, amelyről sokkal kevesebbet tudunk, mint amit megérdemelne.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!