NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Felavatták Árpád fejedelem szobrát

Simon Zoltán - 2018. November 30. Friday 16:36
Méghozzá Óbudán.
Felavatták a magyar honfoglalás vezéralakjának, Árpád fejedelemnek a szobrát pénteken az Óbudai Árpád Gimnázium előtti téren, a Katinyi mártírok parkjában.
 
Tarlós István főpolgármester az avatási ünnepségen elmondta: az Árpád-ház Magyarország első uralkodó családja, amely a 9. század végétől 1301-ig négy fejedelmet és huszonhárom királyt adott az országnak. Uralkodásuk alatt a magyar törzsek szövetsége erős európai állammá vált.
A dinasztia névadóját, Árpádot, hét magyar törzs választotta vezetőjének, hogy a Dnyeper menti lakóhelyükről nyugatra vezesse őket, hosszú, harcos vándorlás után új hazát szerezzen nekik – emlékeztetett a főpolgármester. Úgy fogalmazott: “ez a honfoglalás, a magyar nép letelepedése a Kárpát-medencében meghatározó, sorsfordító mozzanat, a magyarság múltbéli és jelenkori történetének ősi eredője”.
 
A Fővárosi Önkormányzat az idei év elején írt ki művészeti pályázatot, melynek célja az Árpád Gimnázium előtti zöldterület, a III. kerület Katinyi mártírok parkjában felállítandó Árpád fejedelmet ábrázoló köztéri szobrászati, képzőművészeti alkotás létrehozása volt.
 
Árpád fejedelem bronz lovasszobrát a felvidéki Galántán öntötték formába. A 2,5 méter magas és 510 kg-os monumentális szobor Oláh Mátyás László budapesti szobrászművész alkotása, az öntvénymunka megvalósítója Sabo László galántai műhelye, a 4D művészeti galéria.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!