NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Dobó Kata könnyezve mesélt Andy Vajnáról - videó

Simon Zoltán - 2019. January 25. Friday 19:34
12 évig voltak együtt.
„Nem volt nála jobb ember" – Dobó Kata elcsukló hangon emlékezett Andy Vajnára. Dobó Kata és Andy Vajna sokáig egy párt alkottak, 12 éve szakítottak. Ennek ellenére az utolsó pillanatig rendkívül jó kapcsolatot ápoltak egymással.
 
„Szerencsés helyzetben voltam, hogy a közelében lehettem. Azt az Andyt, akit én ismerek, nagyon kevesen ismerhetik. Nem volt nála jobb ember, nem tudom mi lesz majd ezután. Egy olyan űrt hagyott maga után, amit nem lehet betölteni" – mesélte a színésznő, láthatóan a könnyeivel küszködve.
 
Dobó Kata csak alátámasztani tudta azt a sok helyen hangoztatott véleményt, mi- szerint a január 20-án elhunyt Vajna jószívű, segítőkész, jólelkű ember volt.
 

„Így emlékezzünk rá, ezt érdemli" – mondta. Dobó Kata nem sokára rendezőként is debütál, hamarosan bemutatják a Kölcsönlakás című vígjátékát. Természetesen a „munkával" kapcsolatban sem kerülhető meg a producer személye.
 
„Nagyon sokat tanultam tőle, az elmúlt másfél évben még inkább. Az egész karrieremet ő indította el, nem is tudom, mi lett volna, ha nincs a Miniszter félrelép. Színésznő lettem volna, hisz a főiskolára már felvettek akkor, de biztos, hogy más utat jártam volna be. Lenyomata ott lesz ezen a filmen is. Nagyon sokat segített, ugyanakkor abszolút szabad kezet kaptam, ha jól emlékszem, talán csak egyszer volt kint a forgatáson" - emlékezett vissza Dobó Kata.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!