NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Újjáéledőben az al-Kaida

MTI - 2018. December 23. Sunday 17:00
Brit belbiztonsági államtitkár nyilatkozott.
A brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint újjáéledőben van és ismét a polgári repülést fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat.
 
Ben Wallace a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatért felelős csoport újból egyre nagyobb fenyegetést jelent, és ez most már "álmatlan éjszakákat okoz" a nemzetbiztonságért felelős kormányilletékeseknek. Wallace szerint az hírszerzési információk arra vallanak, hogy az al-Kaida repülőgépek megsemmisítésére alkalmas technológia kifejlesztésén dolgozik.
 
A brit kormány más, név nélkül idézett tagjai a lapnak azt mondták, hogy a terrorcsoport miniatűr pokolgépeket vagy robbanószerrel megrakott drónokat próbálhat kifejleszteni. A hét második felében a londoni Gatwick repülőteret 33 órán át zárva kellett tartani drónok rendszeres berepülése miatt. A zárlat idején legalább 40 drónberepülést észleltek a repülőtér légterében, és emiatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek. A brit nyomozóhatóságok hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ez az incidens nem terrorcselekmény volt.
 
A brit belügyi államtitkár a The Sunday Timesnak kijelentette, hogy az al-Kaida az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet visszaszorulásával párhuzamosan feléledőben van, újjászervezte magát, egyre több tervet sző Európa ellen és továbbra is a repülést tekinti célpontjának. Wallace elmondta: a belügyi és a közlekedési tárca 25 millió fontos (9 milliárd forintos) közös kutatási programot indított annak kidolgozására, hogy miként lehetne a polgári repülést még jobban védeni az újonnan kifejlesztett vegyszerektől, az eddigiektől eltérő technológiájú robbanószerkezetektől és a repülést "belülről érő fenyegetésektől", vagyis a repülőtereken dolgozó esetleges "dzsihadista alvóügynököktől".
 
Wallace szerint a repülőtéri biztonsági ellenőrzés hatékonyabbá válásával csökkent annak a valószínűsége, hogy az ellenőrző rendszereken át pokolgépeket lehessen a repülőgépekre csempészni, de "éppen ezért beszélünk nyilvánosan a belső fenyegetettségről, vagyis arról, hogy ha (a terroristák) nem tudnak bejutni a bejárati ajtón, megpróbálkozhatnak a hátsó ajtóval".  Az államtitkár szerint az al-Kaida és társult szervezetei ma már ismét aktívak Szíriában, Afganisztánban, Jemenben, Líbiában és a térség több más országában.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!