NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Támadás Afganisztánban: sok a halott és sebesült

MTI - 2018. December 25. Tuesday 12:08
Százakat túszul ejtettek.
Legalább 43-an vesztették életüket és legalább 10-en megsebesültek a Kabulban egy kormányhivatal elleni támadásban, amelynek során civilek százait ejtették túszul ismeretlen fegyveresek - közölte kedden az afgán egészségügyi minisztérium.
 
Dráma Kabulban: Megtámadtak egy kormányhivatalt, nagyon sok halott
A támadók először autóba rejtett pokolgépet robbantottak, utána rálőttek az épületre, majd behatoltak az épületbe és túszokat ejtettek.
 
A biztonsági erők hét órán keresztül küzdöttek a fegyveresek ellen, akik korábbi közlések szerint több mint 350 túszt ejtettek.
Az egészségügyi minisztérium nem azonosította a halálos áldozatokat, de a hatóságok korábbi összesítése szerint főként közalkalmazottak estek áldozatul a támadóknak. Tudni lehetett azt is, hogy egy rendőr és három támadó is meghalt.
    
A támadás elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta. Afganisztánban a kormány ellen harcoló tálib szélsőséges mozgalom mellett az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is jelen van, de a kormányhivatal elleni támadás inkább a tálibokra vall, a felekezeti erőszak pedig inkább a dzsihadisták védjegye.
    
A hétfői incidens a 22. Kabulban idén január óta. A merényletekben több mint 510 ember halt meg és 1003 sebesült meg csak a fővárosban
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!