NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

A térség meghatározó hadserege lehet a magyar

MTI - 2019. January 09. Wednesday 16:22
Tömegpusztító rakéták ellen is védekeznünk kell tudni.
A haderő helyzete folyamatosan javul - jelentette ki Korom Ferenc a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén.
 
Azt mondta, a honvédség a legnagyobb haderő-átalakításon és fejlesztésen megy keresztül, "érdemi" képességeket nyer vissza. "Jó úton haladunk" - fogalmazott.
    
A jelenlegi vezérkari főnök meghallgatásán azt mondta: elérkezett az ideje a Magyar Honvédség vezetésének és irányításának korszerűsítését szolgáló szervezeti átalakításoknak. Ennek nyomán a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) integrációja megszűnik, a Honvéd Vezérkar és az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) egybeolvadásával megalakul a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ennek élén a parancsnok áll, akit kinevezése előtt a honvédelmi bizottságnak is meg kell hallgatnia.
    
Korom Ferenc hangsúlyozta: amíg a HM és a Honvéd Vezérkar integráltan működött, nem különültek el egymástól egyértelműen a közigazgatási és a katonai stratégiai feladatok. Ezért is vált szükségessé a HM és az MH integrációjának megszüntetése, az önálló Magyar Honvédség Parancsnokságának létrehozása.
    
Azt mondta: meggyőződése, azzal hogy új alapokra helyezik a honvédség vezetési és irányítási rendszerét, a hatáskörök vonatkozásában tiszta viszonyokat teremtenek a Magyar Honvédség vezetésében és irányításában.
    
Elmondta: az MH parancsnoka önálló gazdálkodási jogkörrel fog rendelkezni.  Szerinte ez a legegyértelműbb jele, garanciája annak, hogy a katonai szakmai érdekek minden esetben érvényesülni tudnak majd a haderőfejlesztésben.
    
Korom Ferenc kiemelte: nemzeti érdekeket képviselő haderőt építenek, "csapatban, erős hittel", amely biztosítja Magyarország függetlenségét, területi épségét, határainak védelmét. 
    
Hangsúlyozta: napjainkban már mindenki világosan látja, hogy hazánk, Európa biztonsági környezet jelentősen megváltozott, s "nem jó irányba". Ez pedig magával vonta a katonai erő előtérbe kerülését - tette hozzá.
    
Kiemelte: a haderőnek 2026-ra nem csupán a hagyományos, hanem a hibrid és a kiber hadviselésre kell felkészülni, valamint a tömegpusztító ballisztikus rakéták elterjedése miatti hatásokra is tudnia kell reagálni.
    
Kiemelte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program kiemelt célja, hogy a Magyar Honvédség 2026 végére korszerű, a régió egyik meghatározó haderejévé váljon, amely biztosítja Magyarország és a magyar emberek biztonságát. 
    
Korom Ferenc részletesen tájékoztatta a bizottságot a honvédségi fejlesztések eddigi eredményeiről, további céljairól. Példaként említette a páncéltörő képesség fejlesztését. Az önkéntes tartalékos rendszerről elmondta, 2018 novemberében a létszám elérte a 8 ezret, s már több mint 2500 területvédelmi tartalékos beosztást töltöttek fel. Kiemelte: egyre fiatalabb a tartalékos állomány.
    
Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta:  egyértelműen látható, hogy elindult egy haderőfejlesztési program, amelynek keretében a honvédség egy 21. századi, erős, ütőképes, a térségben meghatározó  haderejévé válhat. Ez a "képesség" a katonák felkészültségén, kiképzettségén, a rendelkezésre álló haditechnikai eszközökön, az anyagi forrásokon, s a 21. századnak megfelelő irányítást és vezetést biztosító parancsnokságon múlik.
    
Demeter Márta, a bizottság LMP-s alelnöke a miniszterhez szólva bírálta a honvédség és Honvédelmi Minisztérium tájékoztatási gyakorlatát. Majd hosszasan sorolta kérdéseit többek között a honvédkórház helyzetéről, a honvédségi beszerzésekről. Majd a válaszok meghallgatása előtt előre jelezte, Korom Ferenc kinevezését nem fogja támogatni.
    
Benkő Tibor a felvetésekre részletesen válaszolt. Megjegyezte, hogy ha Demeter Márta "súlyos, szakmai hibákról" beszél, azt támassza is alá.
    
Kósa Lajos (Fidesz) felszólalásában azt mondta: tervezi, hogy a honvédségi beszerzésekről - akár kihelyezett - ülés keretében tájékozódjon a bizottság.
    
A jobbikos Varga-Damm Andrea számos kérdést tett fel. Rákérdezett arra is, hogy a vezérkar és Székesfehérváron működő ÖHP összevonásával hol fog működni a jövőben az új parancsnokság. Válaszában Korom Ferenc azt mondta jelenleg - bizonyos fejlesztések idejére - átmenetileg két telephelyen, Budapesten és Székesfehérváron dolgoznak. Ezt követően Székesfehérváron lesz a parancsnokság központja.
    
Szintén a jobbikos politikus kérdésére válaszolva Benkő Tibor elmondta, a korábbi közalkalmazottaknak korábban levelet írt, s abban világosan leírta miről szól a honvédelmi alkalmazotti besorolás.
    
Az ügyrendi vita után Vadai Ágnes és a szocialista Harangozó Tamás, Korom Ferenc meghallgatásának kezdete előtt kivonultak az ülésről.
    
A bizottság a kormánypárti többség szavazatával támogatta Korom Ferenc a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezését.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!