Kuti György - 2018. December 23. Sunday 11:51
A fejet 200 kilométerrel odébb találták meg.
A fiatalember fejét majdnem két hónappal később találták csak meg, több mint 200 kilométernyire a testétől.
A hatóság eleinte azt hitték, egy vonat gázolta el azt a 24 éves amerikai férfit, akinek fejetlen holttestét még október végén találták meg az észak-karolinai Enfield város közelében. A héten azonban kiderült, hogy Varcy Locklear a vonat tetején utazott, és akkor halt meg, amikor nekicsapódott egy hídnak, és az lefejezte – jelentette a helyi sajtó.
A férfi koponyáját az előző héten találták meg vasúti dolgozók, több mint kétszáz kilométerre attól a helytől, ahol testére bukkantak. A maradványokat a héten azonosította az észak-karolinai igazságügyi orovosszakértői hivatal.
A helyi hatóságok közlése szerint Lockleart többször is elkapták, ahogy potyautasként utazott vonatokon, és többször is eljárást indítottak ellene birtokháborítás vádjával. Hozzátették, hogy a Facebookra olyan élő videót is feltett, amin az volt látható, ahogy a síneken áll, és az utolsó pillanatban ugrik el egy érkező vonat elől -
jelentette a 24.hu.