NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Rákveszély: azbeszt a világ legismertebb hintőporában

Kuti György - 2018. December 16. Sunday 12:02
4,7 milliárd dollár kártérítés.
Botrány a világszerte ismert hintőporgyártónál, tudtak az azbesztszennyezésről
A Johnson & Johnson cég tudott arról, hogy bébihintőporában évtizedeken át kimutatható volt az azbeszt a legújabb jelentések szerint. A hintőpor több ezer embernél okozhatott rákot.
 
A Reuters cikke szerint egészen 1971-től a 2000-es évek elejéig volt a rákkeltő anyagból a hintőporokban. A vizsgált dokumentumok szerint a vállalatvezetők, a tudósok, orvosok és ügyvédek is tudtak a problémáról, de mindent megtettek, hogy ez ne derüljön ki.
 
A céget 1999-ben Darlene Coker perelte be, mert állítása szerint a Johnson & Johnson hintőporában található azbeszt okozott nála mezoteliómát, ami a mellhártya rákos betegsége. A vállalat tagadta a vádakat és visszautasította a vizsgálatokat, de most évekkel később már 11 700 felperes állítja, hogy a Johnson & Johnson hintőpora miatt lett rákos. Így végül a cégnek is át kellett adnia az ügyvédeknek a belső jelentéseket. A Reuters szerint a felperesek között több ezer petefészekrákos nő van.
 
Idén júliusban 22 nő összesen 4,7 milliárd dolláros kártérítést kapott, mert a hintőpor miatt lettek petefészekrákosak. A cég most fellebbezni akar.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
2021. 10. 23. 21:37

Dárdaiék ismét nyertek, Szoboszlai kétszer villant - videó

Megtekinthetőek a Lipcse kiválóságának parádéi.
2021. 10. 23. 20:40

Hertha: Dárdai reagált az állítólagos utódkeresésre

Jókat mosolyog a szakember.
2021. 10. 23. 20:10

Kispesti ünnep: 30 évnyi szenvedély

Nagyon készülnek a legfanatikusabbak!
2021. 10. 23. 19:01

Elsírta magát az Újpest légiósa - videó

Lehet, hogy hosszú eltiltást kap.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!