NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Lemondott a Világbank elnöke

MTI - 2019. January 07. Monday 20:41
Váratlan lépést tett meg.
Váratlanul benyújtotta lemondását Jim Yong Kim, a Világbank elnöke hétfőn. Az 59 éves Jim Yong Kim, aki ellenezte Donald Trump amerikai elnök klímapolitikáját, február 1-jén távozik posztjáról, több mint három évvel második mandátumának lejárta előtt. 
    
Jim Yong Kimet 2012 tavaszán, majd 2016 őszén is az akkori amerikai elnök, Barack Obama jelölte a Világbank elnökének. A dél-koreai születésű és orvosi diplomával rendelkező Kim sokat tett megújuló energiaforrások alkalmazását célzó projektek finanszírozásának előmozdításáért, miközben jelentősen visszafogta a szénerőmű-beruházások támogatását. 
     
A nézeteltérések ellenére Jim Yong Kim kerülte a Trump-kormányzattal való nyilvános konfrontációt.
    
A Reuters bennfentes forrásokból úgy értesült, hogy a Világbank elnöke saját akaratából távozik az intézmény éléről, nem az amerikai kormány "szorította ki" a nemzetközi pénzintézet vezetéséből. 
    
A 18 tagállamot számláló Világbankot 1944-ben alapították, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a szegénység leküzdéséhez és előmozdítsa a fejlődést világszerte. Vezetői csakis amerikai állampolgárok voltak, többségükben diplomaták vagy üzletemberek. 
    
Jim Yong Kim február elsején távozik posztjáról, egy fejlődő országokban infrastrukturális beruházásokkal foglalkozó cég munkatársa lesz. Munkáját megbízott elnökként, Kristalina Georgieva vezérigazgató veszi át.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!