NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Román miniszter fontos ígérete az erdélyi autópályaszakaszról

Simon Zoltán - 2018. November 27. Tuesday 16:52
Fontos bejelentést tett.
Még az idén megnyitják a román szállításügyi miniszter szerint az A3-as, észak-erdélyi autópálya 13,7 kilométeres Radnót (Iernut) és Nyárádtő (Ungheni) közötti szakaszát.
 
Lucian Sova miniszter azt követően nyilatkozott erről, hogy meglátogatta az épülő autópálya Maros megyei szakaszait. Kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte. Elmondta: elkezdődtek a megépült pályaszakaszok átvételét megelőző formaságok. Hozzátette: ezek a megfelelő minőség biztosításához, valamint ahhoz szükségesek, hogy biztonságosan lehessen majd közlekedni az autópálya új szakaszain. Biztosította az érdeklődőket, hogy még az idén megnyílik a pályaszakasz.
    
A minisztert a múlt héten a pártja leváltotta tisztségéből, majd maga is lemondott, de Klaus Iohannis államfő egyelőre nem járult hozzá távozásához, így ügyvivőként továbbra is ő vezeti a szállításügyi tárcát.
    
Az észak-erdélyi autópályából jelenleg a Kolozsvár mellett elhaladó 62 kilométeres Magyarnádas-Aranyosgyéres szakasz használható. Az Aranyosgyéres és Maroskece (Chetani) közötti 15,6 kilométeres szakaszon az építő a munkálatok 18,3 százalékát végezte el, a Maroskece és Radnót közötti 17,9 kilométeres szakaszon a munkálatok 57,8 százaléka készült el. Az átadás előtt álló pályaszakasz 10,1 kilométeres részét az osztrák Strabag, 3,6 kilométeres részét pedig a német Geiger társaság építette.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!