NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Olvadó grönlandi jég: a metángáz támadása

MTI - 2019. January 03. Thursday 19:30
Alaposan megfigyelték.
Az olvadó grönlandi jégtakaró metángáz tonnáit bocsátja ki a légkörbe egy új tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy az eddig feltételezettnél jóval nagyobb hatással van a légkörre a jég alatti biológiai aktivitás. A Bristoli Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsoport három hónapon át táborozott a grönlandi jégtakaró szélén, olvadékvizet gyűjtve a nyári hónapokban az 1,8 millió négyzetkilométernyi jégtakaró ezen több mint 600 négyzetkilométeres vízgyűjtőterületéről.
    
A Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint új érzékelőket használva az olvadékvízben lévő metán valós idejű mérésére a kutatók arra figyeltek fel, hogy a jég alól a metán folyamatosan érkezik az olvadás idején. 
    
Számításaik szerint legkevesebb hat tonna metánt szállított az olvadékvíz mérőhelyükre a jégtakaró ezen területéről, ez nagyjából annyi, amennyit száz szarvasmarha bocsát ki.
    
A metángáz a harmadik legjelentősebb üvegházhatású gáz a légkörben a vízgőz és a szén-dioxid után. Bár kisebb koncentrációban fordul elő, mint a szén-dioxid, 20-28-szor ártalmasabb. Ezért kisebb mennyiségben is képes aránytalanul nagy hatással lenni a légköri hőmérsékletre. A Földön lévő metángáz többségét mikroorganizmusok állítják elő, amelyek a szerves anyagot alakítják át metángázzá oxigén hiányában főként lápos, mocsaras térségekben és mezőgazdasági területeken. 
    
Bár már korábban is észleltek metángázt a grönlandi jégsapkában, ez az első alkalom, hogy közvetlenül megfigyelték, hogy a tavasszal és nyáron nagy mennyiségben keletkező olvadékvíz folyamatosan szállítja a metángázt a jégtakaró alól a légkörbe.
    
"Szembetűnő az a tény is, hogy egyértelmű bizonyítékot találtunk egy kiterjedt jég alatti mikrobiális rendszerre. Tudtuk ugyan, hogy a metángázt előállító mikrobák valószínűleg fontosak a jégalatti környezetben, az azonban vita tárgya, hogy mennyire fontosak és mennyire kiterjedtek. Most már látjuk, hogy akiív mikroorganizmusok élnek  kilométerekkel a jég alatt, és nem csak túlélnek ott, hanem a Föld rendszerének más részeire is valószínűleg hatással vannak. Ez a jégalatti metán létfontosságú mutatója az életnek ezekben az elszigetelt környezetekben" - idézte Guillaume Lamarch-Gagnont, a tanulmány vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.
    
Az északi-sarki metánforrásokat tanulmányozó legtöbb kutatás a sarkvidék örökké fagyott talajára összpontosított, mivel az nagy mennyiségben tartalmaz szerves szénkészleteket, amelyek metángázzá alakulnak át, amikor olvad a föld a klímaváltozás miatt. Ez a tanulmány megmutatta, hogy a jégtakaró mélye, amely nagy szénkészleteket, folyékony vizet és mikroorganizusokat és kevés oxigént tartalmaz, ami ideális feltétele a metángáz kialakulásának, szintén forrása a légköri metánnak.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!