NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Mérgező a holdon szálló por

Kuti György - 2018. December 19. Wednesday 15:41
Daganatos megbetegedést is okozhat.
Azt már eddig is tudtuk, hogy a holdi por nem tesz túl jót az egészségre: tüdőproblémákhoz kötötték, és az is ismert volt, hogy könnyen erodálja az űrruhát. Most azonban kiderült, hogy daganatos megbetegedéseket is okozhat, ami azt jelenti, hogy jelenleg ez az egyik legnagyobb megoldandó problémánk, ha a Holdra akarunk embereket küldeni.
 
Egy holdi séta alkalmával még nem lesz senkinek sem nagy baja, de arra azért számítani kell, hogy egy esetleges holdbázis lakóit komolyabb védőfelszereléssel kell majd ellátni, a holdi por ugyanis kifejezetten veszélyes az emberekre nézve. A New York-i Stony Brook Egyetem kutatása szerint például az emberi sejtekkel reakcióba lépve úgynevezett hidroxilgyököket alkot, amelyek agresszív szabadgyökök, és korábban kapcsolatba hozták őket különböző légzőszervi betegségek, így például a tüdőrák kialakulásával is. A por ráadásul gyulladást okoz, ami ugyanígy a tüdődaganatok kialakulásának esélyét növeli meg.
 
Nem ússzuk meg viszont ennyivel: a kutatásból az is kiderült, hogy a holdi por a DNS-t is megrongálhatja, ami előbb-utóbb ugyanúgy rákos megbetegedésekhez vezethet. Korábbi kutatásokhoz letesztelték, hogy ilyen pornak tettek ki egérből származó agysejteket és emberi tüdőből kinyert sejteket, mindegyik majdnem 90 százaléka elpusztult a kísérlet hatására - lelentette az 24.hu.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!