NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Meghalt az internet egyik alapítója

MTI - 2019. January 01. Tuesday 14:35
81 éves korában.
Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tudós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek (ARPA) Ügynökségét, amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása.
 
Roberts december 26-án halt meg szívrohamban - közölte most a családja.
    
Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítse a rendszer hardverjét és a működtető programot. Az Arpanet technológiája alapozta meg napjaink világhálójának működését.
   
 Larry (Lawrence) Robertset tartják Bob Kahnnal, Vint Cerffel és Len Kleinrockkal az internet alapító atyjainak - olvasható a BBV hírportálján.
    
Roberts szülei vegyészek voltak, de ő az elektronikát választotta, annak modern, előrenéző volta miatt.
    
"Valami újat akartam, nem öreg tudományt, mint a vegyészet" - mondta egyszer egy interjúban.
    
Robertsnek tulajdonítják az Arpanet szerkezetének és az útvonalválasztóknak a megtervezését.
    
Az Arpanet az egyetemek és a fontosabb intézmények központi számítógépei között teremtette meg a kapcsolatot. Az 1969 szeptemberében megszületett rendszert még telefonvonalak kötötték össze. A rendszert eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan többet, elektronikus levelezést akartak. 1983-ban alakult ki egyfajta internet, amelynek gerincét az Arpanet adta.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!