NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Einstein így becsmérelte Istent

Kuti György - 2018. december 05. szerda 18:30
Elárverezték a híres levelét.
A becsült ár két-háromszorosáért, 2,89 millió dollárért kelt el egy keddi New York-i árverésen Albert Einstein (1879-1955) kézzel írott levele, amelyben a világhírű fizikus az emberi gyengeség termékeként veti el Istent, és küszködik zsidó identitásával.
 
Soha ekkor összeget nem fizettek még a Nobel-díjas fizikus egy leveléért sem. Az aukciót szervező Christie’s előzetesen 1-1,5 millió dolláros leütési árral számolt. A keddi árverésen két, névtelenséget kérő telefonos licitáló között dőlt el a küzdelem négy perc alatt. A kéziratot 2008-ban 404 ezer dollárért vásárolta meg egy magángyűjtő egy londoni aukción.
 
A relativitáselmélet atyja halála előtt egy évvel írta az “Isten-levélként” emlegetett dokumentumot, amely egyedülálló bepillantást enged a világ egyik legbriliánsabb elméjének Istenről, vallásról, zsidóságról alkotott nézeteibe.
 
A Nobel-díjas fizikus 1954. január 3-án, egy évvel halála előtt vetette papírra a levelet, német nyelven. Sorait Erik Gutkind filozófusnak szánta, miután elolvasta a tudós Choose Life: The Biblical Call to Revolt (Válaszd az életet: a bibliai felszólítás a lázadásra) című könyvét.
 
“Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről”
 
– írta a német származású tudós, aki 1921-ben kapott fizikai Nobel-díjat.
 
Tavaly októberben Jeruzsálemben a várt 5-8 ezer dollár helyett 1,56 millió dollárért kelt el Einsteinnek a boldogság titkáról kézzel írt, mindössze két rövid mondatból álló eszmefuttatása. A feljegyzést 1922-ben adta Albert Einstein egy küldöncnek borravaló helyett Tokióban, ahol előadó körúton járt.
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 12. 15. 15:36

Időjárás-jelentés: lassan felszakadozik a felhőzet

Időjárási helyzet itthon és Európában.
2018. 12. 15. 12:13

Trianoni menekültekről írt könyvet a filmrendező

Több százezren érkeztek.
2018. 12. 15. 12:05

Van, ahol már 17 centi hó esett - hófúvásveszély

Még bőven gyarapszik a hóréteg.
2018. 12. 14. 21:48

100 ezer dollárt kap, aki 1 évig bírja okostelefon nélkül

Jelentkezni január 8-ig lehet.
2018. 12. 14. 18:15

Antonio Banderas a főszereplője Pedro Almodóvar legújabb filmjének

Férfifilmet forgatott.
2018. 12. 14. 17:04

Havazás, hófúvás - teljes készültség

24 órás szolgálatban dolgozik a Magyar Közút.
2018. 12. 14. 15:54

Első világháborús filmben szerepel majd a Trónok harca egyik királya

Sam Mendes filmet forgat Steven Spielberg közreműködésével.
2018. 12. 14. 12:56

Figyelmeztetés adtak ki a havazás és a hófúvás miatt

Lesújt Tél tábornok.
2018. 12. 14. 09:24

Újabb fejlemények a magyar haderő fejlesztéséről

Németh Szilárd nyilatkozott.
2018. 12. 14. 09:11

Dollármilliárdok a kardszárnyú delfinekért

Nyilatkozta Washington állam kormányzója.
NB1.HU
2018. 12. 15. 16:57

Élő közvetítés és a gólok története a 18. forduló szombati meccseiről

Az egyik legfontosabb rangadó zárja a napot.
2018. 12. 15. 15:56

Ő lehet a Fradi legdrágábban igazolt játékosa

Hamarosan Budapestre érkezik.
2018. 12. 15. 15:44

Európa-liga: két Vidi-játékos a forduló válogatottjában

A Chelsea nem delegált senkit.
2018. 12. 15. 13:26

Huszti 1 milliója a Chelsea és a Fradi elleni meccsek között

Meghatódnak miatta.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!