NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Célba vesszük a Marsot a szakértő szerint

Simon Zoltán - 2018. December 02. Sunday 20:36
El is találjuk néhány évtized múlva.
Néhány évtized múlva magyar fejlesztésű űrszonda is eljuthat a Marsra, a fiatal mérnököknek pedig már most sem kell külföldre menniük, ha érdekes csillagászati kutatásokhoz akarnak csatlakozni - mondta az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.  
 
Kereszturi Ákos fontosnak nevezte, hogy minél több lehetőséget kapjanak az űrkutatásban a magyar szakemberek.     Tavaly óta, az Európai Űrügynökséghez (European Space Agency, ESA) csatlakozva erősödött Magyarország közreműködése a nemzetközi űrprojektekben, így a magyar mérnökök munkája kiterjed többek között a távközlésre, a földfigyelésre és az ExoMars programra is - tette hozzá. 
    
Utóbbi - mint fogalmazott - a Mars kutatásával segíthet megismerni a Föld történetének azt a korszakát, amikor az élet megjelenhetett. 
    
Kereszturi Ákos kifejtette, hogy a Marson lehetett víz, de a bolygó már régóta száraz. 
    
A kutatók ezért nem az élet jeleit, hanem az életfeltételek nyomait keresik rajta - hangsúlyozta.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!