NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Vombat született a Fővárosi Állat- és Növénykertben - videó

Simon Zoltán - 2019. January 26. Saturday 11:51
Még nem tudni, milyen nemű.
A közlemény szerint a nőstény vombat, Molly erszényében növekvő apróság tavaly ősszel születhetett, de eddig csak éjjellátó kamerával sikerült megfigyelni.
    
A kicsi már a negyedik Budapesten született vombatkölyök, ami kimagasló szakmai eredménynek számít, hiszen az európai állatkertek közül eddig csak hét intézményben születtek ilyen éjszakai erszényesek, bő száz év alatt összesen tizenhat egyed - írták.
    
A kölyök korát az állatkerti szakemberek nagyjából félévesre becsülik. Ennél a fajnál vemhességi idő nagyjából egy hónap, vagyis elég rövid, ahogy az erszényeseknél általában. Az aprócska újszülött szinte embriószerűen fejletlen, megszületése után fejlődése hónapokig a biztonságot nyújtó erszényben folytatódik. Közben kinő a szőre, kinyílik a szeme, és általában hathónapos korára, de mindenképpen az ötödik hónap eltelte után végre ki is néz az erszényből, majd újabb hetek telnek el, amíg néhány lépés erejéig kimerészkedik onnan. 
    

Azt még nem tudni, hogy az állatkerti tenyészpár, Molly és Wally negyedik kölyke milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott.
    
A közlemény szerint az Ausztráliában őshonos erszényesek rendkívül ritkán láthatók állatkertekben: hazájukon kívül csak tizennyolc ilyen intézményben tartanak vombatokat.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!