NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Simon Zoltán - 2019. március 09. szombat 18:28
Érdekes dolgokat árul el.
A Trónok harca univerzumának véres csatái és szívszorító tragédiái közepette az Éjkirály és a Mások serege továbbra is hidegrázósan félelmetes fenyegetést jelent a Hét Királyság számára. Most pedig az általában nem túl közlékeny, sőt, kifejezetten csendes természetéről ismert Éjkirály megszakította a csendet. Legalábbis a hatodik évad óta őt alakító színész és kaszkadőr, Vladimír Furdík interjút adott az Entertainment Weekly-nek, melyben feltárt néhány részletet, amit a szereplő jeges kék szemén keresztül látott - írta az szmo.hu.
 
"Valaki Éjkirályt csinált belőle. Senki nem tudja, mi volt előtte - katona vagy nemes. Ő sosem akart az Éjkirály lenni. Szerintem bosszúra vágyik. Ebben a történetben mindenkinek két oldala van - egy jó és egy rossz. Az Éjkirálynak ellenben csak egy van, a rossz."
 
A holtak vezérének szájából ez elég egyértelmű utalásnak tűnik arra nézve, hogy addig meg sem áll majd, amíg meg nem kapja, amit akar.
 
"Az emberek látni fogják, hogy van egy célpontja, akit meg akar ölni, és majd kiderül, ki az. Emellett ott volt az a pillanat [az ötödik évadban], amikor Havas Jon a csónakban állt, az Éjkirály pedig ránézett és felemelte a karját - ezúttal lesz egy hasonló és jóval erősebb közös jelenetük.
 
Amikor saját kedvenc jelenetéről kérdezték, a színész azt mondta, hogy a nézők még nem láthatták. Kíváncsian várjuk, és már nem is kell túl sokáig, mivel a Trónok harca nyolcadik évada április 15-én hozzánk is elérkezik.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
2019. 03. 08. 09:21

Trónok harca: ő a legnépszerűbb karakter a magyarok között

Egyértelmű diadalt aratott.
NB1.HU
2019. 03. 19. 22:40

Műteni kell a DVTK tehetségét

Rosszul esett a gyepre.
2019. 03. 19. 21:47

Szlovákia-Magyarország: szurkolóinkról is nyilatkozott válogatottunk sajtófőnöke

Marco Rossi csak egy dologra koncentrál.
2019. 03. 19. 20:51

Szlovákia-Magyarország: érvényes jeggyel sem mehetnek magyarok a hazai szektorokba

Információk, amik nélkül nem szabad elindulni.
2019. 03. 19. 20:35

Szlovákia-Magyarország: konkurenciaharcról beszélt a kispestiek büszkesége

Nem azért van ott, mert Rossi, mint embert szereti.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!