NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Leszámolna a Vatikán a kiskorúak szexuális zaklatásával az egyház falain belül

MTI - 2019. January 17. Thursday 07:45
Fontos tanácskozást tartanak.
Bemutatták a kiskorúak védelméről szóló vatikáni tanácskozás programját
 
Plenáris ülések, a szexuális visszaélést elszenvedett áldozatok emlékezése, valamint bűnbánó liturgia is szerepel a kiskorúak védelméről a Vatikánban február 21. és 24. között megrendezendő püspöki találkozón, amelynek programjáról a Szentszék adott ki közleményt.
 
Ferenc pápa fogadta a tanácskozást előkészítő bizottság tagjait, az egyházfő elmondta, végig jelen lesz a találkozón. A pápa Federico Lombardi atyát, volt szentszéki szóvivőt nevezte ki moderátornak a találkozó plenáris üléseire.
    
Az egyházfő szeptemberben hirdette meg a püspöki találkozót azt követően, hogy tavaly először a chilei, majd az egyesült államokbeli püspöki kar több tagja is lemondásra kényszerült gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések vádja miatt. A tanácskozásra több mint 180 püspököt és szakértőt várnak.
    
Alessandro Gisotti megbízott szentszéki szóvivő elmondta: a pápa szeretné, hogy a "püspökök számára teljesen világos legyen, mit kell tenni a kiskorúakkal szembeni visszaélés világméretű tragédiájának megelőzésére és leküzdésére". A pápa tudja, hogy globális problémáról van szó, amelyet csakis globálisan lehet megoldani - mondta. Szándéka az, hogy a tanácskozás a "pásztorok találkozója, nem pedig tudományos konferencia" legyen - tette hozzá a szóvivő.
    
A tanácskozás munkacsoportokban folyik majd, illetve lesznek plenáris ülések, közös imák és meghallgatnak egykori áldozatokat is. A találkozó misével zárul.
    
Ferenc pápa a római kúriához intézett év végi beszédében kijelentette: az egyház minden szükséges intézkedést megtesz azért, hogy ezen bűncselekmények elkövetőit átadja az igazságszolgáltatásnak. "Az egyház nem fog eltussolni vagy lebecsülni egyetlen esetet sem" - jelentette ki az egyházfő. Elismerte, hogy a múltban többször is a megfelelő "gyorsaság és tapasztalat nélkül kezelték az ügyeket, de ennek soha többé nem szabad megtörténnie".
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!