NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Japán: balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe

Simon Zoltán - 2018. december 06. csütörtök 07:39
Sok a bizonytalanság.
Kép forrása: Képünk illusztráció!
Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek - jelentette be a tengerészgyalogság. A japán védelmi minisztérium később közölte, hogy egy katonát kimentettek a tengerből.
 
A szűkszavú közlemény sem a szerencsétlenség körülményeiről, sem egyéb részleteiről nem tesz említést, az amerikai sajtóban megjelent - és nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozó - információk szerint egy F/A 18-as vadászrepülőgép és egy KC 130-as utántöltő repülő járt szerencsétlenül. A két gép fedélzetén együttesen héttagú személyzet tartózkodott. 
    
A két gép a szokásos gyakorlatozásra szállt fel a Japánban lévő Ivakuni légibázisról, helyi (japán) idő szerint a szerda délutáni órákban, és éjfél után vesztették el velük a kapcsolatot. Ivakuni annak a három japán légitámaszpontnak az egyike, ahol az Egyesült Államok tengerészgyalogsága a vadászgépeit állomásoztatja. 
    
Egyelőre bizonytalanság övezi a szerencsétlenség körülményeit, az első információk szerint azonban az illetékesek nem gyanakszanak merényletre. A nyomozást megindították. 
    
Amerikai közlés szerint a japánok azonnal megkezdték a keresést és a mentési munkálatokat.
    
A japán védelmi minisztérium helyi idő szerint késő este bejelentette: fáradhatatlanul folynak a kutatási és mentési munkálatok, és egy katonát sikerült kimenteni. A tengerészgyalogos állapota stabil. 
    
A japán hatóságok azt ígérték: amint többet tudnak a baleset okáról és körülményeiről, azonnal tájékoztatást adnak, de egyelőre a mentésre összpontosítják erőiket.
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 12. 15. 15:36

Időjárás-jelentés: lassan felszakadozik a felhőzet

Időjárási helyzet itthon és Európában.
2018. 12. 15. 12:13

Trianoni menekültekről írt könyvet a filmrendező

Több százezren érkeztek.
2018. 12. 15. 12:05

Van, ahol már 17 centi hó esett - hófúvásveszély

Még bőven gyarapszik a hóréteg.
2018. 12. 14. 21:48

100 ezer dollárt kap, aki 1 évig bírja okostelefon nélkül

Jelentkezni január 8-ig lehet.
2018. 12. 14. 18:15

Antonio Banderas a főszereplője Pedro Almodóvar legújabb filmjének

Férfifilmet forgatott.
2018. 12. 14. 17:04

Havazás, hófúvás - teljes készültség

24 órás szolgálatban dolgozik a Magyar Közút.
2018. 12. 14. 15:54

Első világháborús filmben szerepel majd a Trónok harca egyik királya

Sam Mendes filmet forgat Steven Spielberg közreműködésével.
2018. 12. 14. 12:56

Figyelmeztetés adtak ki a havazás és a hófúvás miatt

Lesújt Tél tábornok.
2018. 12. 14. 09:24

Újabb fejlemények a magyar haderő fejlesztéséről

Németh Szilárd nyilatkozott.
2018. 12. 14. 09:11

Dollármilliárdok a kardszárnyú delfinekért

Nyilatkozta Washington állam kormányzója.
NB1.HU
2018. 12. 15. 17:23

Élő közvetítés és a gólok története a 18. forduló szombati meccseiről

Az egyik legfontosabb rangadó zárja a napot.
2018. 12. 15. 15:56

Ő lehet a Fradi legdrágábban igazolt játékosa

Hamarosan Budapestre érkezik.
2018. 12. 15. 15:44

Európa-liga: két Vidi-játékos a forduló válogatottjában

A Chelsea nem delegált senkit.
2018. 12. 15. 13:26

Huszti 1 milliója a Chelsea és a Fradi elleni meccsek között

Meghatódnak miatta.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!