NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Budapesten nyitott technológiai központot az Oxford University Press

MTI - 2019. February 23. Saturday 14:25
Fejlesztőket, informatikusokat toboroznak.
Az Oxfordi Egyetem kiadója, az Oxford University Press (OUP) Budapesten nyitotta meg legújabb technológiai központját, a kiadó magasan képzett fejlesztőket és informatikusokat toboroz Magyarországon - közölte a kiadó az MTI-vel.
 
A terveik szerint a következő egy-másfél évben a budapesti csapat létszáma elérheti az ezret. A toborzás az újonnan létrehozott pozíciókba már megkezdődött, a hazai szakemberek a kiadó meglévő, globális technológiai csapataival dolgoznak majd együtt. Az OUP többek között felhő alapú rendszerekkel, programozással és szoftverteszteléssel foglalkozó szakembereket keres - írták.
    
A közlemény szerint az új technológiai központot azért éppen Budapesten hozták létre, mert a régióban az OUP itt találta meg a csapatához szükséges tehetséges és magasan képzett fejlesztői közösséget.
    
Az 1586-ban alapított OUP a világ legnagyobb egyetemi kiadója, több mint 50 országban, így Magyarországon is rendelkezik irodákkal. Az Oxfordi Egyetem részeként működő kiadó küldetése, hogy világszerte terjesztett kiadványaival fejlessze az élvonalbeli oktatást és kutatást. Termékei és szolgáltatásai több mint száz nyelven, kétszáznál is több országban érhetők el. A Magyarországon is jól ismert Headway sorozatból 127 ország több mint 100 millió diákja tanulhatott angolul.
    
A kiadó jelentős erőforrásokat fordít platformjai és az ezek mögött működő technológia fejlesztésére, így a megfelelő digitális fejlesztői tudás egyre nagyobb szerepet kap - írták.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!