NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

José Mourinho hotelszámlája 200 millió forintba került

Kuti György - 2018. December 21. Friday 16:40
Az egyik legjobb manchesteri szállodában lakott.
José Mourinhót két és fél év szolgálat után a hét elején menesztette a Manchester United. Két kupán, sok elégedetlen játékoson, zaklatott klubvezetőn és az élcelődő újságírókon kívül hátrahagyott egy kábé
 
576 EZER FONTOS, AZAZ MINTEGY 600 EZER EURÓS HOTELSZÁMLÁT IS.
(600 ezer euró=közel 200 millió forint)
 
Az 55 éves edző ugyanis hiába írt alá három szezonra, majd hosszabbított idén egészen 2020 nyaráig a Uniteddel, az elejétől a végéig egy hotelben lakott. Nem is keresett magának se lakást se házat, amit a klub örömmel kibérelt volna neki, inkább az egyik legjobb manchesteri szálloda, a Lowry szolgáltatásait vette igénybe. Azon belül is egy Riverside-lakosztályt tartottak fent neki, ami éjszakánként 800 fontba kerül.
 
Mourinho nagyjából egy közepesen tágas luxuslakásban élt, ahol semmire nem volt gondja, igaz a privátszférája is jóval kisebb lehetett az átlagosnál. Őt ez valószínűleg nem zavarta, és mivel Londonban élő családja nem követte, hanem inkább ő ingázott hozzájuk, amikor tehette, kielégítette a szállodai otthon. A brit bulvárlapok számításai szerint majdnem 600 ezer font az összköltsége bő két évre, a United már valószínűleg rendezte is, könnyen lehet, hogy előre, hiszen elméletileg 2020-ig terveztek a portugállal - jelentette az index.hu.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!