NB1 logó
NB2 logó
NB3 logó

Auchan, Spar: jelentős béremelések

MTI - 2019. January 14. Monday 18:05
Hivatalos bejelentések.
Jelentős béremeléseket jelentett be az Auchan és a Spar, kiemelve a versenyképes fizetések és az alkalmazottak megbecsülésének jelentőségét.
 
Az Auchan Retail Magyarország hétfői közleménye a nem vezető beosztású munkatársak alapbérének "lényeges mértékű" növekedésről ír, amelyhez emelkedő prémiumok és béren kívüli juttatások is tartoznak. Utóbbi a teljes munkaidőben dolgozóknál idén eléri a bruttó 91 ezer forintot. A francia tulajdonú vállalat élet- és balesetbiztosítást, egészségügyi szolgáltatásokat, vásárlói kedvezményt és részvényesi programot is kínál az alkalmazottainak. A cég vezérigazgatója fenntarthatónak és mindkét fél számára előnyösnek nevezte a 2019-es javadalmazási rendszert, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke pedig úgy véli, hogy a megemelt kezdő fizetések erősítik az Auchan versenyképességét - írták.  
    
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. összesen 7,5 milliárd forintnyi béremelést jelentett be 2019-re. A bérmegállapodásról szóló csütörtöki közlemény szerint a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben, valamint a logisztikai központokban a kezdő alapbér minimuma havi bruttó 220 ezer forintra nőtt. Vásárlói kedvezményt a Spar is kínál, emellett továbbra is biztosítja alkalmazottai számára a 13. havi juttatást és a hűségprogramot. Utóbbi évi 100 ezer forintról 120 ezer forintra nőtt, így havonta bruttó 10 ezer forint bérkiegészítést jelent, Szép-kártyára pedig a munkaviszony kezdetétől függően 40 és 100 ezer forint juttatást utalnak. Az osztrák áruházlánc azt tervezi, hogy létszámemeléssel enyhíti a kiemelt területeken dolgozók terhelését, magyarországi üzlethálózatának idei bővítésére és korszerűsítésére pedig 26 milliárd forintot különített el.  
    
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. december 14-én jelentette be, hogy 10,88 százalékkal emeli a heti 40 órás munkaidőben dolgozó, kezdő pénztáros és logisztikai alkalmazottak fizetését, amely így havi 301 900 forintra nő. Bolti eladóik nagy része 30 órás munkahétben dolgozik, ami az Aldi szerint azzal magyarázható, hogy a jövedelmük így is versenyképes. A részmunkaidőt az áruházlánc is támogatja, mivel - mint írták- a munkavállalóknak így több szabadidejük marad.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 10. 18:45

Trónok harca: így énekel Ramsay Bolton a valóságban – videó

Elképesztő felvétel.
2019. 03. 10. 18:38

Nagyon kemény szélvihar lesz

Időjárás-jelentés.
2019. 03. 10. 16:32

Óraátállítás - Az idén ekkor kezdődik a nyári időszámítás

Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás.
2019. 03. 09. 18:28

Trónok harca: megszólalt az Éjkirályt alakító színész

Érdekes dolgokat árul el.
2019. 03. 09. 14:16

Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetettek meg

Ingyenesen letölthető.
2019. 03. 09. 11:47

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig

Lesz egy kis változékonyság.
2019. 03. 08. 18:47

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Újabb fontos szakasz közeledik.
2019. 03. 08. 15:48

Nyom egy pár Napot a Tejútrendszer

Megmérték a tömegét.
2019. 03. 08. 14:29

Star Wars: vidámparkot nyit a Disney

Újabb felvásárlásra készülnek.
2019. 03. 08. 11:05

A tavaszi fáradtság a szokásosnál is megterhelőbb lesz idén

Szakértő figyelmeztetett.
NB1.HU
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Iratkozz fel hírlevelünkre!
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!